A FEJ: EGY KIVÉTELES TESTRÉSZ
A fej az emberi elme központja. Ide koncentrálódnak fő érzékeink: a látás, a hallás, a szaglás, az ízlelés. A tapintó receptorok a fejen helyenként úgy besűrűsödnek, ahogy a tapintás legfőbb közvetítőinek tartott kézujjakon. A fejben kelnek életre a gondolatok, amelyek lehetnek őrültek, vagy épp fordítva: mélyenszántók, innovatívak. Az érzelmek is, amelyeket egy-egy szervhez rendelhetünk hozzá, a fejben születnek. A szervek küldik az impulzust, ám maga az érzelem az agy gyermeke.
Testünk valamennyi szerve és szövete agyunk utasításait követi, amelyek célja, hogy összhangba hozzák a szervezetünkben zajló folyamatokat. Testünk úgy őrzi és óvja ezt az irányító központot, mint a legnemesebb kincsét (szervezetünk legerősebb csontja a koponyacsont). Fejünk, figyelembe véve az egyes testrészek méretét, a legjobb vérellátással büszkélkedhet. A fejen sok olyan terület van, amely kifejezetten érzékenyen reagál a hidegre vagy éppen a melegre. Ennek ellenére a fej az emberi test legedzettebb része, amely leginkább ki van téve az időjárás viszontagságainak.A fej testünk egyetlen területe, amit sűrű bőrszármazék, azaz haj fed. Egyedülállóságát az is bizonyítja, hogy a fejen rengeteg akupunktúrás pont található. Itt van a test legtöbb reflexzónája is.Hogyne érdemelné meg ez az egyedülálló testrészünk a különleges gondoskodást? Ne fosszuk meg fejünket és hajunkat ugyanattól a kényeztetéstől, amiben nap mint nap bőrünket részesítjük az ENERGY krémek és szappanok révén.
A használat háromféle módja
Az alábbiakban bemutatjuk a haj és a fejbőr ápolására alkalmas, maximálisan kíméletes Pentagram® samponokat. Készítményeink használói természetközelséget, valamint a természet forrásainak felhasználását várhatják el a Pentagram® samponoktól. Nem kell tartaniuk a mesterséges színezékektől, tartósítószerektől és kőolajszármazékoktól. A samponok legfeljebb minimális mértékben ingerelhetik a bőrt, és semmi olyasmit nem tartalmaznak, ami feleslegesen megterhelné a szervezetet.Miként azt már az ENEGY készítményeivel kapcsolatban megszokhattuk, a samponok is több szinten hatnak. Az első szint a samponoktól elvárható funkció, tehát a haj és a fejbőr ápolása. Kiválóan tisztítanak, könnyen kiöblíthetők, és maximálisan kímélik a hajat. Minden egyes samponnal célzott hatást érhetünk el a haj típusának, állapotának, esetleges károsodásának megfelelően.A második, nem kevésbé fontos szint: az akupunktúrás pontokon és reflexzónákon keresztül a szervezetünkre gyakorolt hatás. A választás itt nem túl bonyolult, hiszen felhasználhatjuk az 5 elem pentagram ábráját, esetleg az optimális sampont kiválaszthatjuk biorezonanciás teszt segítségével.Mi lehet számunkra az irányadó? A lábon található fejbőr pontok, esetleg más szervekhez tartozó, egyéb pontok. A jó hír az, hogy bármilyen sampont használjunk is, szervezetünkkel csak jót tehetünk.A hatás kifejtésének harmadik szintje: a pentagram elemeivel összefüggő érzelmek. A samponok, természetes aromatikus összetevőiknek köszönhetően, hatnak az érzelmeinkre. Választhatunk nyugtató, élénkítő, idegesség-, szorongás-, szomorúság- és természetesen félelemcsillapító samponokat. Így a pillanatnyi szükségleteink alapján kiválasztott sampon segítségével – jótékony, relaxáló fürdővel vagy tisztító zuhanyozással kombinálva – felerősíthetjük az elme megtisztítását célzó hatásokat.
A rendszeresség ráhangol
Napjaink rohanó világában szokássá vált, hogy naponta zuhanyozunk és akár mindennap hajat mosunk. Ez összefügg a tisztálkodás relaxáló hatásával. A Pentagram® samponok alkalmasak a mindennapi használatra. Szem előtt kell azonban tartanunk, hogy a túlságosan gyakori bőrtisztítás felborítja a külső hatásokkal szemben leghatékonyabb védelmet nyújtó faggyúréteg kiegyensúlyozott működését. Ezt a faggyúréteget semmivel nem lehet 100 százalékosan pótolni. A bőrgyógyászok véleménye szerint – amit a természetgyógyászok is osztanak – a heti egyszeri vagy legfeljebb kétszeri hajmosás bőven elegendő.Ezért érdemes mérlegelni: nem lenne-e jobb, ha Ön is e szerint alakítaná hajápolási szokásait?Másrészt viszont tény, hogy a bőr felületi védőrétegének eltávolítása ezen réteg megújítására ösztönzi a szervezetet. A rendszeres hajmosás serkenti a bőr védő szubsztanciáinak termelődését. A rendszeresség ráadásul segít kialakítani azt a jó szokást, hogy lelkileg igyekszünk ráhangolódni testünk és elménk megtisztítására. Mindez alkalmat ad arra, hogy valamit várjunk, és már előre örüljünk az euforikus érzéseknek. Ha viszont a hajápolás túlzottan gyakori, akkor rutinná válik, mi pedig elveszítjük a beteljesülés kellemes pillanatait.
Hogyan válasszunk?
Egyfajta sampon kiválasztása még nem jelenti azt, hogy életünk végéig csak azt leszünk hajlandók használni. Miként testünk is hozzászokik a sokáig használt koncentrátumhoz, és egy idő után már nem a szokott módon reagál rá, fejbőrünk is hasonlóképp viselkedik a samponok tekintetében.Ráadásul az emberi érzelmek sem állandók, egy idő után megváltozik a jellegük. Ahogy módosulnak, átalakulnak az érzelmek az elménkben, úgy érdemes változtatnunk a samponokat is. Javasoljuk, hogy hajtípusa vagy érzelmi állapota, esetleg egészségi problémája alapján válasszon ki kétféle sampont, és szükség szerint felváltva használja őket. Ily módon teljes mértékben érzékelheti a samponok jótékony hatásait, legyen szó akár lelki állapotról, akár a haj vagy a fejbőr minőségéről.A samponok hajtípus szerinti ajánlása inkább tájékoztató jellegű. Főleg akkor célszerű tekintetbe venni, ha Önnek valamilyen konkrét problémája van a haja minőségével. Egyébként a samponok minden hajtípusra és minden hajszínre gond nélkül alkalmazhatók. Javasoljuk, hogy a döntéshozatalkor sokkal fontosabb tényező legyen az érzelmi állapot figyelembevétele, valamint az, hogy melyik sampon illata mennyire tetszik Önnek. Kapcsolatba léphet továbbá valamelyik ENERGY tanácsadóval is, aki képes kitesztelni önnek a legmegfelelőbb sampont. Élvezze gondtalanul a testi és szellemi megtisztulás rendszeres rituáléját! Teremtsen harmóniát ne csak a testében, hanem az elméjében is. A testi, lelki és szellemi működésünk kiegyensúlyozottsága az elégedett élet biztos záloga.
Melyik mit tud?
DROSERIN SAMPON
Elme: Szomorúak vagyunk? Nem tudunk kiállni az igazunkért? A DROSERIN sampon szertefoszlatja kétségeinket.
Test: Normál, egészséges és inkább világosabb hajra javasolt. Fokozza a haj rugalmasságát, és használata után a haj bársonyos fényt kap. Korlátozza a hajhullást (a fejtetőről).
PROTEKTIN SAMPON
Elme:
Uralma alatt tart minket a harag, vagy olyan helyzetbe keveredhetünk, ahol esetleg kirobbanunk? A PROTEKTIN sampon segít, hogy megnyugodjunk.
Test: Gyorsan zsírosodó, festett, szőkített hajra ajánlott, illetve előnyösen hat hajhullás esetén. Jótékony hatással van az ipari szennyező anyagok által károsított haj minőségére.
ARTRIN SAMPON
Elme:
Félünk valamitől? Összeesünk a fáradtságtól? Az ARTRIN sampon a Víz életadó erejével tart fenn minket.
Test: Minden természetes hajszín esetében használható, de inkább sötétebb hajra javasolt. Száraz hajra igen előnyös, korlátozza az ősz hajszálak megjelenését, segíti az új hajszálak növekedését, főleg férfiaknál.
Test: Minden természetes hajszín esetében használható, de inkább sötétebb hajra javasolt. Száraz hajra igen előnyös, korlátozza az ősz hajszálak megjelenését, segíti az új hajszálak növekedését, főleg férfiaknál.
CYTOVITAL SAMPON
Elme:
Széthasad a fejünk a gondok miatt? Szorongunk, idegesek vagyunk? A CYTOVITAL sampon segít lehorgonyozni a kimerült elmét.
Test: Minden természetes hajszínre kiválóan alkalmazható, ám leginkább világos hajra javasolt. Regenerálja a töredező, könnyen szálasodó hajat. Nyugtatja a fejbőrt, megszünteti a viszketést.
RUTICELIT SAMPON
Elme: Kezdjük elveszíteni motivációinkat? A RUTICELIT sampon napfényt hoz a lelkünkbe, és mozgásba lendít.
Test: Inkább sötétebb hajszínre javasolt. Csökkenti a korpa termelődését, megerősíti a hajszálakat, és a fejbőr vérellátásának javításával támogatja a haj megújhodását az egész fejen.
Eva Joachimová, Dr. Lubomír Chmelař
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése