Saját tapasztalatom szeretném megosztani veletek. Aki még nem szedte a Grepofitot, az nem tudja, hogy milyen könnyen meg lehet előzni vele az orrfolyást, a torokfájást. Szeptember tájékán érdemes elkezdeni szedni, de ha lemaradtál volna, akár most is elkezdheted, hiszen messze van még a tél vége. Ha jelentkeznek a tünetek, rögtön 4 szemmel (a régi kapszula nagyobb volt, abból 2 szem is elegendő) indítunk és az orrfolyás szinte azonnal elmúlik. Felnőtteknek lehet napi 12 szem, gyermekeknek 4-6 szem. Ezt a dózist csak addig kell tartani, amíg úgy érezzük, hogy a betegség kialakulóban van. Kb. 2-5 napon belül a tünetek megszűnnek és lecsökkenthetjük az adagot napi 2 szemre. A 2 szem megelőzésre is szolgálhat annak, aki emberek, gyerekek között dolgozik, vagy éppen tömegközlekedést használ, ahol szinte kivédhetetlen a fertőzés. Ha valakinek óvodás, iskolás korú gyermeke van ajánlott folyamatosan napi 2 szem, ezzel teljesen elkerülhető szinte minden betegséget. Ha nem veszi be gyermekünk a kapszulát, felvághatjuk és a tartalmát kiskanálra téve akár egy kis mézzel nyelessük le vele és öblítse le folyadékkal. Nagyon jól kombinálható vironállal, ha az állapot nagyon súlyossá válik. A kettő együtt gyorsabban hat. Tapasztalataim szerint jól használható még különböző gyomorfájásoknál, melyeket baktérium vagy vírus okozott. Pl. ha valaki hajlamos herpeszre, annak is ajánlott szedni a Grepofitot, hiszen nem jött ki a herpesz. Főleg ilyenkor a karácsonyi időszakban hajlamosak vagyunk megterhelni a gyomrunkat, így jobb az elővigyázatosság. Ha családban valaki beteg , az egészségesek számára megelőzés céljából érdemes napi 2 szem kapszulát bevenni, így nem kapják el a betegséget ill. nagyon enyhe a lefolyása. Kis gyerekes anyukától hallottam, hogy bárányhimlőnél meggyorsította a betegség lefolyását és kevesebb hólyag jelent meg.
Néhány szó a Grepofitról:
Egyedülálló, vírusellenes hatású, természetes alapanyagú készítmény.
A Grepofit grépfrútmag-, Echinacea-, Szudáni Hibiscus-, és orvosi zsályaillóolaj-kivonatot tartalmazó bioinformációs készítmény.
Használata:
Ennek az egyedülálló készítménynek rendkívül pozitív hatása van olyan vírusos és bakteriális fertőzések esetében, mint az influenza, a torokgyulladás, a nátha, de kiváló segítséget nyújt húgyúti fertőzések során is. Csillapítja a köhögést és a torokfájást, aktiválja az immunrendszert, és lerövidíti a betegség lefolyásának idejét. Jótékonyan hat továbbá némely ginekológiai problémára, elsősorban a gyulladásokra és folyásokra. Segítségére van a szervezetnek gyomor- és bélpanaszok, fekélyek, valamint hasnyálmirigy-gyulladás esetében. Gátolja a gombásodás kialakulását a szervezetben és a bőrön is.
Megjegyzés: egy kapszula Grepofit kb. 50 csepp, hasonló hatású, ma kapható készítménynek felel meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése