Csütörtök reggelre kezdtem érezni, hogy levert vagyok, de semmi különösebb előjele nem volt annak, hogy én is megkapom azt a betegésget, amely torokgyulladással és fülfájással jár, s a téli hónapok alatt igen elterjedt.
Amikor hazaértem munkából bevettem 5-5 csepp Drags imun-t és Vironal-t, valamint 5 tabletta Flavocel-t elszopogattam lefekvés előtt. Este bekentem a teljes arcom, a fülem mögött és a mellkasom Droserin krémmel. Péntek reggelre jobban voltam, de ugyanúgy bevettem az öt-öt csepp Drags imun-t és Vironal-t, illetve zsembembe tettem egy levél Flavocel-t amikor munkába indultam, hogy napközben elszopogassam a tablettákat (számomra nagyon praktikus az új csomagolás, mert így egyszerűbb szállítani). Itt jegyezném meg, ha valaki nem bírja a Flavocel-t elszopogatni, nyugodtan lenyelheti egyben, összetörheti, illetve vízben is feloldhatja. Estére viszont minden igyekezetem ellenére erősödni kezdtek a tüneteim, ekkor további természetes gyógymódhoz nyúltam. Lereszeltem két cikk fokhagymát és egy evőkanál mézzel összekeverve elfogyasztottam. Ekkor kezdtem el csepegtetni a füleimbe Audiron-t is, ez a tünet aznap jelentkezett először. Éjszakára az Audiron mellé apróra vágtam egy kisebb fej vöröshagymát, beletettem egy régi rongy zsebkendőbe, összekötöztem a füleit, s rátettem a fülemre, amit átkötöztem egy pánttal - a hagyma igen hasznos illóanyagai jó meleg dunsztban járták át a fülemet -, néha még a szemem is belekönnyezett ebbe a műveletbe.
Szombat reggelre nem lettem jobban, de ennek dacára sem hagytam abba a cseppek szedését, az adagoláson nem változtattam (reggel-este 5-5 csepp). Minden nap összevágtam 1-1 almát, narancsot, polemot (ezt két részre osztottam mérete miatt) és banánt, hogy kellő mennyiségű vitamin kerüljön a szervezetembe a gyümölcsökön keresztül, illetve egy kupica pálinkával öblítettem le ébredés után a torkom, mivel egész hétvégén otthon voltam, így nem volt gond az alkohol fogyasztása. Az étkezések során figyeljünk oda, ha gyulladásos megbetegedést észlelünk, akkor tejterméket ne fogyasszunk!
Mivel lázam nem volt, estére készítettem egy fürdőt, amelybe levendulát (idegnyugtató, görcsoldó hatású, de ismert fejfájás-csillapító, fertőtlenítő hatású), mentát (kiváló frissító, erősítő, tisztító, nyálkakiválasztást elősegítő köptető, izzasztó és köhögés csillapító, légzéskönnyítő, torokgyulladást csökkentő, asztma, epilepszia, ideges fejfájás, migrén esetén használható) és körömvirágot (vírusos megbetegedések és baktériummal fertőzött váladékok, tisztító hatású és elősegíti a sebek gyógyulását) tettem. Az illat, ami belengte a fürdőszobát üdítően hatott, kb. 30 percet relaxáltam a kádban. Ugyanezekből a növényekből készítettem teát, amit belsőleg kezdtem el fogyasztani, mézzel és frissen facsart citrommal ízesítettem. A fokhagymás-mézet továbbra is reggel-este fogyasztottam.
Vasárnap este a Vironal-t kicseréltem Renol-ra, mivel kezdtem érezni, hogy a vesém is gyengélkedik (vese meridián csatornához tartozó szervek: vese, húgyhólyag, torok, nyelv, máj, nemi szervek, gerincoszlop).
Ma reggel megtámogattam a szervezetem pár csepp Stimaral-lal, hogy újult erővel kezdhessem a hetet.
A gyors kúrám végeredménye: ma dolgozom, jó a közérzetem, a torok és fülfájásom elmúlt. A héten még folytatom a kúrát (Drags Imun-Renol 5-5 csepp reggel-este, napi 5 tabletta Flavocel, Droserin krém és mézes-fokhagyma). Ma megittam egy pohár macskakarom teát, ami erősíti az immunrendszert, kiváló kiegészítő szer.
Este hétig várom a vásárlóimat!
Este hétig várom a vásárlóimat!
Legyen mindenkinek szép napja!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése